A következő kérdést A. J. Chrsitian 2008-ban, egy nyilvános előadáson kapta.
„Régebben sokat próbáltam meditálni, de igazából nem jutottam vele sokra. A mesterem mindig a csendről beszélt, arról, hogy csendesítsem el az elmém… Sosem értettem, mire gondolt. Beszélnél a csendről?
A legtöbb misztikus, megvilágosodott mester szerint, a tökéletes Csend, maga a Hang, maga a Végső Valóság. Tanaik hatására sokan, sok ezer esztendeje próbálják megtalálni a Csendet. Egy részük befelé – meditációban, lelki gyakorlatokban – míg másik részük kifelé – a barlang mélyén, vagy egy befalazott cella némaságában – keresi azt a csendet, amely a bölcsek szerint magában hordozza a Teljességet. S noha voltak és vannak ma is, akik megélik a Mindenség Csendjét, ők szinte sosem beszélnek róla – mint ahogy arról sem, hogy a Csend keresése sosem vezet eredményre…
Hogy miért nem? Mielőtt erre rávilágítanék, előbb megpróbállak ráéreztetni arra, hogy mit is értenek a tanítók a csenden, s hogy voltaképp mi is a nagybetűs Csend. Nem véletlenül használtam a „ráéreztetni” szót, ugyanis a Csend valóságát szavak útján átadni, logikus elmével megérteni nem lehet. Már maga a feltételezés is abszurd: hogyan lehetne a beszéddel kifejezni a Csendet?!
Természetesen sehogy. Szavakkal a Csend épp úgy kifejezhetetlen, mint a Valóság. A Valóságot sosem lehet elmondani, sosem lehet írott vagy beszélt formában átadni. Nem volt még e Földön senki – s nem is lesz – aki képes beszédben átadni, nem született még egyetlen írás sem – nem is fog – amely képes papíron eléd tárni a Valóságot. S nem azért, mert ne lettek volna, vagy ne lennének most is, akik megélik a Valóságot, ám átadni ők sem képesek.
Mert egyszerűen nem lehet.
Hisz mi is történik akkor, ha egy Mester beszél a Valóságról? Mi is történik akkor, ha egy könyv ír a Valóságról? Beszél róla, s ír róla. A beszélt és az írott szöveg magyaráz és elemez, tanít és értelmez – de a kezedbe nem tud adni semmit. Senki és semmi sem tud neked Valóságot adni, mert a Valóság sokkal több, mint a beszéd, sokkal több, mint az írás. A szó s a szöveg csak egy eszköz, amellyel megpróbáljuk felfoghatóvá tenni a felfoghatatlant. Azért van szükség a nyelv s a kéz fordítására, mert nem éled meg a Valóságot. Keresed, kutatod, s közben nem veszed észre, hogy az igazságot megérteni nem, csak megélni, megtapasztalni lehet. Segít, ha hallasz olyan szavakat, amelyeket egy, a Valóságban élő mond, segít, ha olvasol olyan szavakat, amelyeket egy, a Valóságban élő írt – de a tapasztalat akkor is csak a tiéd lehet, mert…
Mert hát helyetted senki sem élheti az Életet.
S ahogy helyetted senki sem élheti meg a Valóságot, senki sem élheti meg a Csendet sem. Úgyhogy a következő szavaim sem adhatnak bizonyosságot a Csend létezésről. Ám mivel én megélem a Csendet – magam vagyok a Csend – a szavaim is Csendben születnek: noha most jár a szám, valójában Csendben vagyok, valójában a Csend vagyok. Ha nem kezded el értelmezni, ha nem kezded el magyarázni a szavaimat, talán megérzed, hogy mi nem a Csend. S ha már érzed-érted, hogy mi nem az, akkor a Csend egyszer csak megszületik benned, egyszer csak megszületsz benne.
Tehát, az elkövetkezőkben beszélek majd arról, hogy mi a csend, s mi is az a Csend, majd pedig elmondom, hogy a Csendet miért nem lehet megtalálni, de azt is, hogy miképp lehet megélni.
A legtöbb mester a Csendet a boldogsággal azonosítja. Mivel számodra a boldogság megfoghatóbb egy sosem tapasztalt, misztikus Csendnél, ezért egyfajta örömérzést keresel, amelyet a racionális elméddel a csend általad ismert jelentéséhez társítasz. Azt hiszed, hogy a Csend tökéletességét akkor tapasztalhatod meg, ha megszünteted magad körül a zavaró zörejeket. Mindez természetes, mert hát mikor a szomszéd kutyája abbahagyja az ugatást, mikor a hibás vízcsap abbahagyja a csöpögést, elönt a boldogság. Így hát megpróbálsz elvonulni a világtól, vagy ha erre nincs lehetőséged, igyekszel minél több olyan alkalmat teremteni, amikor egyedül ücsöröghetsz a lakásod némaságában. Egy pisszenést sem akarsz hallani, mikor meditálva keresed a Csendet, mégis, hiába ülöd kockásra a feneked, mindig találsz valami zajt, ami visszarángat a világba. Ha pedig mégis csak sikerül eljutnod egy katakomba mélyére, ahol vattával betömheted a füled, a várva várt jó érzés helyett elkezd zavarni a némaság. Hirtelen minden halott lesz, a némaságban csak a gondolataid zakatolnak megállíthatatlanul: hiába nem hallasz egyetlen pisszenést sem, a fejedben mégis egyre hangosabb lesz a zaj. S egyszer csak észre veszed, hogy hanyatt-homlok rohansz vissza a civilizált életed jól megszokott neszei közé, mert minél inkább elmélyül körülötted a némaság, annál inkább felerősödik a koponyádban a zsongás.
Mert a ricsaj benned van.
A ricsaj a fejedben van.
Tehát az a fogalom, amelyet csendnek nevezel, valójában nem más, mint a zajtalanság. Épp ezért berzenkedsz tőle mind az elme, mind pedig a teremtő tudat szintjén, mert hát ez a némaság élettelen: az emberi csend olyan, mint a csillagok nélküli hideg világűr. Ha sokáig élsz egy zajtalan környezetben, valószínűleg megőrülsz. Nem csoda, mert hát ez a csend nem más, mint egy hiány, az élet nyüzsgésének a hiánya. Ám ez nem a Csend! Ez nem az a Csend, amely a Létezés alapja, amelyről a sok misztikus, bölcs és mester beszélt. A Csend nem a zajtalanság! A Csend nem egy hiány. A Csend valójában tartalom, egy végtelenül hatalmas távlat, egy emberi ésszel felfoghatatlan mélység s magasság. A Csendben minden benne van, a Csendben létezik a zene, a Csendben lüktet az élet, a Csendben összeölelkezve járja végtelen táncát az idő és a tér…
Úgyhogy a Csend nem egyenlő a némasággal. Ezt a szót csak azért használták azok, akik a történelem folyamán megélték ezt az állapotot, mert az emberi elmét leginkább a „csend” fogalma vezeti a megélés felé. Mert a Csendben az ego hallgat – s ha az ego hallgat, az Élet beszél. A Csendben az elme hallgat – s ha az elme hallgat, az Élet énekel.
S ha az ego és az elme hallgat, meghallhatod a saját hangodat! A Csendben ott vagy te is, az elme és az ego korlátai nélkül létező Létező. Ha hagyod, akkor a Csendben megindul a teremtés: az agyad állandó zakatolása, őrlődése nélkül szabadon tudsz majd beszélni, írni, festeni, alkotni.
Tehát, a Csendben létezik az Élet, a Csendben létezik a Létezés, sőt, a Csend maga a Létezés! Most persze mondhatod, hogy ez nem igaz, ám ha egyszer képes leszel megélni a Világot önnön valójában; ha egyszer képes leszel ítélkezés, döntés, akarat s magyarázkodás nélkül megélni az Életet, akkor rá fogsz döbbeni, hogy a Létezés maga a Csend! A harsogó élet, az örökkön zsibongó, változó természet, a leírhatatlanul végtelen Élet azért lehet ennyire változatos, mert egy korlátlan nyugalomban, egy korlátlan harmóniában testesül meg. A Csendben.
A Csend a végtelen Élet – nevezd Istennek, ha akarod.
A Csend a végtelen Változás – nevezd Tao-nak, ha akarod.
A Csend a végtelen Halál – nevezd Zen-nek, ha akarod.
A Csend a végtelen Állandóság – nevezd Nirvánának, ha akarod.
Ha majd egyetlen szívdobbanás erejéig megéled a Csendet, érezni-érteni fogod mindazt, amit most elmondtam. S akkor érezni-érteni fogod azt is, hogy az elme kerekeivel, az ego eszközeivel miért nem lehet megtapasztalni a Csendet. S noha a tapasztalat illata átszűrődhet a korlátaidon, noha egy halovány árnyék formájában az elméddel is ráérezhetsz a Csendre, megtalálni, megérteni sosem fogod.
Miért?
Először is: a Csend a korlátlanság állapotában létezik, így hát – miképp az Élet – határtalan. Egy korlátozott kereső képességgel, egy korlátozott kereső eszközzel sosem lehet meglelni a korlátlanságot. Az emberi elme azért nem képes felfogni a Csendet, mert egyszerűen nem alkalmas rá: sötét szemüvegben nem tudod megtalálni a csillagtalan éjben elvesztett fekete gyöngyszemet. Másodszor: az elme határok közötti létezése ellentétes a Csend határtalanságával! A víz sosem fog tudni tüzet találni, mert ha megtalálja, azonnal kioltja: örökkön-örökké keresheti, mert amint megtalálja, azonnal el is pusztítja. Harmadszor pedig: a korlátozott emberi ego a Teljesség, az Élet, a Csend része! Az elme és az ego is a Csendben van, épp csak a nagy keresésben ezt nem veszi észre! A Csend megismerhetetlen: ha keresed, csak elszalasztod, mert nem hallod meg a saját rohangászásod zajától.
Úgyhogy a Csend keresése sosem vezet eredményre. A Csend – akárcsak az Élet, a Létezés vagy a Valóság – megismerhetetlen! Csak megtapasztalni, megélni lehet, s noha a Létezés állandóan gondoskodik neked újabbnál-újabb lehetőségekről, ritkán élsz az alkalommal…
Sokszor láttam már, hogy azok, akik hirtelen megtapasztalják a Csendet, nem akarnak hinni a „szellemfülüknek”. Nem merik elhinni, hogy nekik sikerülhet valami, ami másoknak problémát okoz. A legtöbben félnek felvállalni, félnek megmutatni önmagukat, mert félnek a többi ember reakciójától, akárcsak attól, hogy valójában nem tapasztaltak meg semmit, csak a képzeletük játszott velük. Figyelj! Az emberi képzelet valóban hatalmas! Az elme mindent el tud képzelni, majd azt képes úgy kivetíteni rád és a világra, hogy kétségbevonhatatlan tényként könyveled el. Elhitethetsz magaddal bármit: ha akarod, teljesen máshogy emlékezhetsz akár a tegnap történtekre is. Könnyedén generálhatsz magadnak „emlékeket” az előző életeidről, könnyedén teremthetsz „tapasztalatokat” más világokról, „angyalokkal” zajló beszélgetésekről, „isteni” találkozásokról…
Tehát, a félelmed jogos, mert mindent el tudsz képzelni. Ez alól egyetlen kivétel van, mégpedig a Csend. Hogy miért? Mert a képzeletednek formára van szüksége – a Csend viszont formátlan. Hogy a képzeleted teremthessen, megfogható alkotóelemekre van szüksége – ám a Csend megfoghatatlan. A képzeleted képeket, hangokat, illatokat, érzéseket és gondolatokat alkot – de a Csend nem kép, nem hang, nem illat, nem érzés és gondolat. A Csend mindennek az összessége, a Csend mindennek a Teljessége! A Csend több mindennél, mit a képzeleteddel kifejezhetsz! Ráadásul a képzeleted mindig hasonul valamilyen tapasztalatodhoz – hogy mennyire, az a képzeleted egyediségén, „határtalanságán” múlik. Ám a Csendről nincs tudatos tapasztalatod, ha lenne, akkor a Csenddel kapcsolatban nem használnád a képzeletedet.
Tehát, a Csendet nem lehet megtalálni, nem lehet megismerni, s a Csend nem egyenlő semmivel, amit el tudsz képzelni. Minden hit és bizonytalanság, minden okoskodás és keresés annak köszönhető, hogy szinte sosem tapasztalod meg tudatosan a Csendet. S itt is, mint mindenhol, a Tudatosság a kulcsszó – mert ami nem tudatosul benned, az a számodra nem létezik. Hat rád, de nem tudsz róla. Alapvetően minden ember megéli az élete folyamán néhány másodpercre a Csendet, csak épp nem tudatosul benne az élmény, vagy ha mégis, akkor nem tud mit kezdeni vele. S ez nem is csoda: az emberi egó a korlátainak „hála”, nem tudja tisztán megélni a számára új eseményeket. Az ismeretlen tapasztalatokat mindig a korábbi tapasztalatokhoz hasonlítja, majd elhelyezi a tekervényei mélyén egy már meglévő polcra.
Úgyhogy, ha meg akarod élni a Csendet, akkor nincs más dolgod, mint megélni a Csendet. Ha a tudatosságod hatására képes leszel tisztán befogadni az Életet, akkor megélheted azt a határtalan Csendet, amelyet most Istennek, Tao-nak, Zen-nek vagy Nirvánának nevezel. Ha képes vagy a gyermek nagyra tágult szemeivel rácsodálkozni az új élményekre, ha képes vagy a Jelenben megélni a pillanatokat, akkor egyszer csak megéled a Csendet, megéled a létezés Csendjét. Az első tapasztalat benned fog megtörténni. Először magadban fogod megtalálni. Ám ahogy elmélyülsz a Csendben, hamarosan észreveszed, hogy nem benned van a Csend, hanem te vagy a Csendben. Majd észreveszed, hogy te vagy a Csendben, de a Csend benned is van, majd azt is észreveszed, hogy nem vagy te sem, és nincs a Csend sem, majd…
Majd a többit meglátod.
Majd a többit megéled.
Azt ígértem, hogy megmondom mi is az emberi csend, s mi is a Csend; azt ígértem, hogy elmesélem, miért is nem lehet megismerni a Csendet, s azt is, hogy miképp lehet megélni a Csendet. Hellyel-közzel szavamnak álltam, már csak egyetlen válasszal vagyok adós.
Hogy miképp lehet megélni a Csendet? Nézz fel az égre. Felejtsd el mindazt, amit mondtam, felejts el mindent, mi a fejedben kering, majd nézz rám. Néz a testem, nézz a szavaim, nézz Minden mögé, s akkor egyszer csak nem marad más, mint a Csend. „
