KITELJESEDŐ FIGYELEM
(kurzus)

2024. Július 05 – 14.

A nagy érdeklődésre való tekintettel és mivel az eredetileg meghirdetett időpont létszáma betelt, Christian vállalta, hogy idén is tart még egy tábort, hogy senki ne maradjon le, aki a feltételeknek megfelel, és aki elég érettnek érzi magát a változásra.

„A legtöbb vallás, filozófia és spirituális iskola szerint, a fejlődésed útjában egyetlen akadály létezik. Te. A mesterek szerint te vagy önmagad ellensége. S noha ezen elvnek igazsága van, valósága nincs. Mert a valóság az, hogy nem vagy önmagad ellensége. Benned nincs hiba. A fejlődésed, a boldogságod és a lelki-szellemi felemelkedésed akadályai azok a gátak, melyeket magadban hordozol. Melyeket beléd neveltek és/vagy az életed alatt megteremtettél.

A Kiteljesedő Figyelem egy olyan lelki-szellemi folyamat, mely feloldja az elmédben lerakódott falakat. Hatására az egyéniséged határai kitágulnak – akkor is, ha csak ismerkedsz önmagaddal, akkor is, ha már gyakorlott útkereső, tanító vagy mester vagy -, és képes leszel megélni, megtapasztalni azokat a tudatállapotokat, melyeket a különféle könyvekben, tanításokban és szent iratokban olvastál.

A gyakorlás hatására, első lépésben feloldódik benned az a stressz, melyet évek óta magadban hordozol, másrészt megtanulod, hogy miképp ne rakódjon rád többet a feszültség; az egyéni és a családi életed harmonikussá, színesebbé változik. Második lépésben megindulsz a tiszta emlékezés útján, és nemcsak a saját tetteid, érzelmeid és gondolataid valóságával leszel tisztában, hanem a többi emberével is; a lét törvényszerűségei megismerésével nemcsak a saját, az emberiség sorsát is szabadabban irányíthatod. Végül pedig megtapasztalhatod a határtalan megvilágosodást és azt, ami a határtalanság után van; a Valóság megélésével túl léphetsz azokon az évezredes dogmákon, melyek épp úgy béklyóba vernek téged, mint mindenki mást.”

A. J. Christian

A Kiteljesedés kortól, nemtől és vallástól függetlenül bárki számára megtapasztalható, de az elsajátítása intelligenciát és kitartást igényel. Mivel a valódi változás időtlen, nincs mester vagy módszer, ami garantálhatja neked a teljes változást. Azonban a Kiteljesedés olyan ablakokat nyit, melyeken átkukucskálva ideig-óráig megélheted a létezés alapigazságait – ha pedig rendszeresen alkalmazod a tanultakat, a fejlődésed előbb folyamatossá, utóbb időtlenné válik.

A Kiteljesedő Figyelem kurzus időpontja: 2024. Július 05 – 14-ig.

A Kiteljesedő Figyelem kurzus elvégzéséhez szükséges feltételek:

–Be kell töltened a 18. évedet

–Jelezned kell minden egészségügyi problémádat, ha gyógyszeres kezelés alatt állsz, ha mozgásodban korlátozott vagy, akár csak kis mértékben is.

–Ha gyermeket vársz, a magzatod nem lehet idősebb 3 hónapnál

A Kiteljesedő Figyelem kurzus menete:

–Vállalnod kell, hogy minden nap saját magad gyakorolsz

–Vállalnod kell, hogy részt veszel a napi közös gyakorlatokon

–Vállalnod kell, hogy a 10 nap alatt végig csendben leszel, nem beszélsz és nem is kommunikálsz senkivel – javasoljuk, hogy olvasd el a weboldalon található Előadás részletek alatt található Csend előadás leiratát.

–Vállalnod kell – mivel a gyakorlás folyamatos figyelmet igényel -, hogy a 10 nap alatt nem hallgatsz zenét, nem nézel tv-t, nem használsz internetet vagy telefont, nem olvasol, nem írsz vagy rajzolsz, és természetesen nem fogyasztasz semmilyen drogot vagy alkoholt.

A TÁBOR vezetőségének kérése alapján semmilyen DIÉTÁS étkezést sem tudunk biztosítani, a továbbiakban is csak húsos és húsmentes étkezés közül lehet választani!

Mivel a Kiteljesedő Figyelem kurzust kisebb közösségben könnyebb elvégezni, a résztvevők létszáma korlátozott. Ha elég érettnek érzed magad a változásra, ne halogasd a jelentkezést; noha a határtalanság megtapasztalása megriasztja az elmét, ne engedd, hogy a félelmed hátráltasson, mert míg a félelem csak rettegést, a bátorság bármit megadhat neked – mielőbb érdeklődj, ha részt szeretnél venni a kurzuson.

Jelentkezés és bővebb információ: Vincente Letícia; email: leticia@ajchristian.hu

A változtatás jogát fenntartjuk.